Olvasási idő: 1 perc

#8 Hogyan kezdjünk el egy előadást?

Sziasztok,

nyilvános beszéddel kapcsolatosan egy rövid, de annál fontosabb témával készültem nektek mára. Volt most egy ügyfelem, akivel az egyik előadására készültünk, és egy nagyon fontos dolgot osztottam meg vele, amit azonnal be is épített és ez szerintem nektek is hasznos lehet.

Amikor elkezdesz beszélni a legeslegfontosabb dolog, hogy megszerezd a hallgatóság figyelmét és utána lehetőleg meg is tartsd. Erre mindenképpen ki kell találni valamit. Valamilyen meglepő tényt, valamilyen kérdéssel bevonni a közönséget vagy, ami egy szintén nagyon jó ötlet, ha egy sztorit kezdesz el mesélni.

Ez a hölgy is ezt tette és elmondott egy nagyszerű történetet. Ha ezt megteszed biztos lehetsz benne, hogy oda fognak rád figyelni, mert egy történet elmesélésénél semmi sem működik jobban.

Mondok erre még egy példát. Egy tenderen indultam egy értékesítési tréning kapcsán és ott volt a döntési bizottság, meghallgattak engem, de látszott, hogy nem igazán figyelnek, még részben a telefonjukkal voltak elfoglalva. Amit akkor tenni tudtam az az, hogy rögtön egy sztorit kezdtem el mesélni, pedig csak hárman-négyen voltunk a teremben. Azonnal odafigyeltek, letették a telefont és máris elkezdődhetett a beszélgetés.

Úgyhogy ne felejtsd el, hogy amikor elkezded a beszélgetést, a legfontosabb, hogy megszerezd a hallgatóságod figyelmét. Ehhez egy sztori vagy a közönség bevonása az tökéletes.

Iratkozz fel a blogra!

crossmenu